újra szerkesztésnek indul...

Kagylózdd!

A sztárok életében elég nagy a zűr avagy a szerelmi 3szög! 

A Sztárok már hónapok óta játszanak a Rajongók idegeivel. Nem tudjuk, hogy mi van, hiszen mikorra már úgy látszik Kristen keze Robé Taylorral mutakozik! Kristen a New Moon Bellája sem viseli jobban a hírnevet mint Taylor aki öregek közé menekült valamit Robert aki tavaly az Alkonyat megjelenésekor céltáblának használta a saját fényképét.
Kristen így nyilatkozott a hírnévről:
"Edward elég jó párhuzam a hírnévre. Vámpírként az élete szomorú és sivár, éppen amilyen maga a híresség.”
Aggódunk a sztárokért, hogy nem tudják feldolgozni a hirtelen jött sikert. Robot például napok óta nyúzzák és faggatják Kristennel való kapcsolatáról. A Média nem fogadja el, hogy a Robsten páros csak a mozin alakít egy párt! Hiszen hetek óta csak cáfolnak és Kristen már mindent megtett annak érdekében, hogy végre akadjanak már le róluk, kijelentette lezbi. Ezek után jól megfigyelhető volt, hogy minden New Moon promóciós hadjáraton Taylorral mutatkozik többet. Kapcsolatáról faggadták is de ő szűkszavúan így jellemezte Taylorral való kapcsolatát:
"Taylor nagyon őszinte és nagyon nyitott. Jacob és Bella mindketten nyitottak és szabadok, amikor együtt vannak, bármit meg tudnak egymással. Határozottan azt mondanám, hogy az életben is körülbelül ilyen kapcsolatunk van egymással, bármit meg tudok beszélni Taylor-ral. Másokkal ez nem szokott menni. Nagyon ritka dolog számomra, hogy ezt megtehetem. Ez sok mindent elmond Taylor-ról. Megnyugtatja az embereket. Imádom ezt a srácot.”
Ezen nyilatkozata után mindenki megőrült. Mos akkor mi is van? Azt pontosan mi sem tudjuk! Viszont ha ez így halad tovább Kristen Taylor és Rob már az utcára sem mehet ki!
A Nyilatkozatok forrása:
http://www.pophalo.hu/ valamint http://www.premierfilm.hu
Az Összeállítás saját az infók szintén! 

Kristen és Robert

A Robsten bizonyítékok: 

* Állítólag Rob a Remember Me című filmjének forgatási szüneteiben állandóan a mobilját kereste, hogy újabb SMSekkel bombázza Kristent.

* Kristen új filmjének forgatásán annyi üzenete jött, hogy nem győzött rájuk válaszolni!

*Majd mikor ez kiszivárgott mindketten erősen cáfoltak! És nem is mutatkoztak együtt. bár az nem tudkák kimagyarázni, hogy egy koncert félreeső sötét zugában mit kerestek együtt az ajkuk néhány cm-re egymásétól!

*Kristen állandóan mosolyog amikor Robról kérdezgetik a minap így nyilatkozott:
"Valószínű elmondanám (hogy mi van köztünk Robbal), ha az emberek nem csinálnának neki ilyen nagy felhajtást."
Tehát ha nem lenne köztük semmi akkor az nyíltan határozottan letagadná, de nem ezt tette, mint ahogyan olvashattuk is!

*Ha a hírek igazak akkor hetekkel ez előtt lencsevégre kapták őket egy meccsen ahogyan csókolóznak!

*Ezek után mindent tagadtak Kristen még azt is kijelentette, hogy leszbikus csak azért, hogy szálljanak már le róluk! Ekkor úgy látszott minden a tervük szerint halad, mindketten határozottan cáfolták a híreszteléseket.

*Majd jött a Twilight rendezőjének nyilatkozata miszerint Rob és Kristen a forgatások alatt teljesen egymásba habarodott.

*Ezek után még durvább tagadások láttak napvilágot. Felrepültek olyan hírek is miszerint azért nem mutatkozhatnak együtt, mert az nem tenne jót a New Moon-nak, mert a Rajongók nem látnák elég hitelesnek Jake és Bella kapcsolatát ha e közben Stewart kisasszony Robbal kavar!

*Az Eclipse forgatási szünetében pedig Kristen ha Robot kereste akkor úgy érdeklődött , hogy hol találja a férjét Robert pedig ha Kristen-t kereste akkor azt mondta, hol a feleségem?

*Ezek után a Promóciós hadjárat következett és képeken és már más régebbi rendezvényeken is jól megfigyelhető az, hogy Kristen sokkal közelebb van Robhoz és minél inkább elhúzódik Taylortól!

*Tagadás és a szokások nincs köztünk semmi után láttak napvilágot a mostani képek melyeken egyértelműen látszik mi a helyzet!

*Itt tartunk most, dúl a love! Várjuk a további ferdítéseiket! :P 

A melletük szóló érvek:

The New Moon

1. A Twilight-ban is együtt vannak.

2.     Így hitelesebben alakítanak szerelmespárt  a filmben.

3.     Jól hangzik, hogy Robsten.

4.     Szépek együtt.

5.     Jók a közös fotóik.

6.     Az Eclipse forgatásán már házasokként keresték egymást.

7.     Rob nem maradna alul Taylorral szemben.

 
8.     Ez bizonyítaná, hogy Kristen nem leszbikus.


9.     Így nem lenne oka Robnak a depresszióra.


10. Az újságírók rengeteg újságot jelentetnének meg, amiből végre kiderülne, hogy Kristen kivel van együtt.

Taylor és Kristen

A Taysten bizonyítékok:

* Kristen nagyon összemelegedett a New Moon Forgatása alatt a radiátorhasú Jacob Blacket alakító színésszel Taylor Lautnerrel.

* Taylor ezek után Kristenért harcol, hiszen at Alkonyat óta Kristen Robbal tölt több időt, ezért Lautner út durván bekeményített!

* Taylor Swiftel mutatkozott és közös filmjük során anem csak a kameráknek szóló heves csókváltásba kezdtek. Taylor csak kihasználta Swift kisasszony érdeklődését.

* Lautner úr itt nem állt meg Taylor Swift koncertjén tombolt az első sorokban majd kocsikázni menetek ahol amint lenni szokott lencsevégre kapták őket.

*A New Moon radiátorhasú vérfarksa aki most az elsőszámú főkedvenc az egyik díjátadónkihasználta azt, hogy állítólagos barátnője mellete ült és mikor Kristen és odafigyelt megölelte az énekescsajt valamint ezt egy csók is követte.

*Kristen egyre többet mutatkozik Taylorral aki élvezi a helyzetet és persze azt is, hogy most övé a főszerep!

*Ezek után jött a bűntudat, hiszen rájött, hogy nagyon nagyon nagy hibát követett el. Fél attól, hogy egykori "kedvese" dalba önti a róla szóló érzelmeit.

*Taylor elhívta Kristent vacsorázni ami botrányba fulladt, a rajongók kiáltoztak, hol hagytátok Robot???

*Taylor meg sem próbál tagadni semmit és mindent megtesz azért, hogy Kristen kegyeit elnyerhesse!

A Melletük szóló érvek:

1.      Taylor korban jobban illik Kristenhez.

2.      A New Moon-ban Bella is beleszeret Jacobba.

3.      Aranyosak együtt.

4.      Mind a ketten lazán fogják fel az együtt járást.

5.      Bellának normálisabb élete lett volna Jacob mellet és ez    talán a valóságban is így lenne.

6.      Nagyobb nyugalom veszi körül a Kristen-Taylor párost, mint a Robsten-eset.

7.      Taylornak jó teste van, amire Kristen is felfigyelt.

8.      Kristen az összes Taylorral közösen szereplő képen mosolyog.

9.      Taylor és Kristen szintén nagyon jól mutatnak együtt a fotókon.

        10. Győznének a vérfarkasok a vámpírokkal szemben.




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

5. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

6. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

7. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

8. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

9. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

11. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

12. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

13. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

14. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

15. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

16. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199

szervizkozpont.hupont.hu

17. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

18. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

19. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

20. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

21. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

22. REDŐNY JAVÍTÁS AKÁR MÉG MA! GURTNI CSERE 9.500,-Ft-tól! CÉGEKNEK IS!

► CÉGEKNEK, KÖZÜLETEKNEK IS VÁLLALUNK! NYUGDÍJASOKNAK KEDVEZMÉNY! 20/777-1122! REDŐNY KÉSZÍTÉS GARANCIÁVAL! Redőny javítás Bp. II. III. IV. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. XIV. XV. XVI. XVII. XVIII. XIX. XX. XXI. XXII. XXIII. kerület + Pest megye!

redonyseg.hupont.hu

23. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

24. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

25. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

26. A Pécs és környéke melegburkoló - parkettás!

► Máté Tamás vagyok, melegburkoló-parkettás. Több éves szakmai múlt mellett olyan referenciákkal rendelkezem, amelyek biztosítékot nyújthatnak az Ön számára is, hogy a munkámat megfelelő minőségben, korrekten fogom elvégezni.

mateparkett.hupont.hu

27. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

28. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

29. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

30. Rock-gitár

► Sziasztok! Ezen az oldalon a gitárokról olvashattok! Érdemes végignézni a menüpontokat!!Nem bánjátok meg!!!

rock-gitar.hupont.hu

31. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon

► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS

locsolotomlo.hupont.hu

32. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

33. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

mercedes-alkatreszek.hupont.hu

34. i d é z e t e k *_*

► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel vagy verset ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere vissza máskor is! (: puszii♥

szomruidezetek.hupont.hu

35. Csajok és Vámpírok!!:)

► Régebbi oldalam:http://vampirokesegyebek.hupont.hu/ arra a vámpírosra nem tudok most belépni.Ezért ez az oldal ugyan olyan lesz!:)Am Patti wok:)

pcsajokesvampirok.hupont.hu

36. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

37. horgászat,peca

► Minden ami horgászat

horgaszszat.hupont.hu

38. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

39. TOJÁS ÉS GASTRO PACK KFT. tojastartok@gmail.com, tel.:06-20-4373-999

► Minden ami tojástartó ! * Tojástartók nagy választékban ! * Kitünő minőségben !

tojastarto.hupont.hu

40. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ

lomtalanitas-azonnal.hupont.hu

41. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

42. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.

► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"

antalkiss.hupont.hu

43. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

44. Korrupció az igazsászolgáltatásban

► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?

korrupcio.hupont.hu

45. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

46. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

47. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

48. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370

► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1>

polgardibutor.hupont.hu

49. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

50. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

51.

► ..jobb megtenni és megbánni, mint megbánni hogy nem tetted meg..

jokisversek.hupont.hu

52. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

53. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

54. Gasztronómia

► Ételek,ahogy én készítem.

szalaydenes.hupont.hu

55. Érmihályfalvi helytörténet

► Ismerje meg Érmihályfalvát és környékét Kovács Rozália - Gyöngyi helytörténész bemutatásában

helytortenet.hupont.hu

56. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás

► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing

weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu

57. Sya!

► Itt sokmindent megtalálsz pld: rólam,ebneveldét,justint,vicceket,kutyás avatarokat...na szóval itt sokmindent találsz, de ne felejtsd HA EGYSZER BETÉRTÉL GYERE MÁSKOR IS!!

betueseb.hupont.hu

58. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

59. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

60. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

61. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK magyarul

► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján Qerretben. 6-8 fős csapatok előnyben! Kiscsoportos,baráti,családi kirándulások mellett modern, minőségi 2-3-4-5-6 fős apartmanok szállásfoglalásában is szívesen segítek.

albaniakirandulasok.hupont.hu

62. Lengyel nyelv Szegeden

► Lengyel nyelv - online is

lengyeloktatas.hupont.hu

63. A mi oldalunk......=][=..

► Sya....Ezen az oldalon megtalálhatsz pl.Hangulatjeleke,t...és Playboy-t, IQ kérdéseket, Találós kérdéseket, Csillogó nevek,Csilogó feliratok és egy s másdolgot.Remélem tetszik és máskor is benézel. Jó szórakozást! Na sya puxXx.(KL).

jelekandviccek.hupont.hu

64. újra szerkesztésnek indul...

► Kagylózdd!

ufomania.hupont.hu

65. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

66. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

67. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

68. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

izvarazs.hupont.hu

69. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

70. érembolt (limited issue) Lapis András szobrászművész érmei

► Kedvező ár! Gazdag választék! Magas művészi színvonal, alacsony példányszám! Kapcsolat: +36 30 9 68 41 63

erembolt.hupont.hu

71. FOJTÓSZELEP-PILLANGÓSZELEP - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► Fojtószelepek Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Mercedes, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Toyota, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron..

fojtoszelep-fojtoszelepek.hupont.hu

72. Csak csajoknak...sorry fiúk ;)

► Nézz az égre a legszebb fényre, láss egy álmot s, harcolj érte!!

csak-csajoknak-sorry-fiuk.hupont.hu

73. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

74. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

75. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 147
Tegnapi: 28
Heti: 175
Havi: 488
Össz.: 211 864

Látogatottság növelés
Oldal: ROB-KRISTEN vs.TAYLOR-KRISTEN
újra szerkesztésnek indul... - © 2008 - 2026 - ufomania.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »