VÁMPÍR
A vámpír kifejezés egy nagyon összetett és sokrétű fogalmat takar.
A köztudatban a 'vámpír' szó főként egy misztikus, vérivó, emberforma lényt takar, ám hiba lenne ennyire szűk látókörűen vizsgálni a témát.
„Vámpirizmus”nak azt nevezzük, amikor egy adott lény más lényektől nyer valamilyen formában energiát. Ez lehet nyers, rögtön hasznosítható energia, közvetlen az energiaforrásból, ekkor energia-vámpírizmusról van szó. Lehet a vér, mint életesszencia a tárgya, ez diabolikus vámpírizmus, amit értelmezhetünk egyfajta kannibalizmusként. Vámpirizmus alatt leggyakoribban a vérivással kapcsolatos vámpirizmust értik.Maga a vámpír (upier, upyr; vukodalak-brucola; morturi masticantes) szó (szláv eredetű; jelentése vérivó) viszonylag rövid múltra vezethető vissza, azonban évezredekre visszamenőleg szerepel majdnem minden kultúrában olyan tevékenység, amit ma a vámpír fogalomkörrel azonosíthatunk. Egyiptomban voltak vérivó istenek és istennők, szörnyek, akik embervéren éltek, és emberi áldozatokat követeltek meg. Az ókori Görögök is ismertek ilyen emberszerű démonokat, akik a vérünket szívják és betegségeket terjesztenek. Empusának hívták azt a vérivó nőstény dögöt, ami az ókori görög színművekben kísértett; ugyanígy nevezték őket lamia vagy brukolakhosz néven is. Az ajtón kopogtató vámpír hiedelme is tőlük ered a mítosz szerint, ezért szokás volt, hogy az udvarias, egyszeri kopogtatásra nem nyitottak ajtót.
A régi Asszíriában az az ember, akit a halála után felelőtlenül nem temettek el rendesen, halála után vérszívóként "élt" tovább.
A vámpírizmusnak az eredete egészen régi korokra nyúlik vissza, pontos információk nincsenek sem hozzávetőleges időpontról, sem forráskultúráról. Konkrétan a vámpír szó, és a hozzá kapcsolódó hiedelemvilág csak legfeljebb a középkorig nyúlik vissza. Korábbi formáit másként nevezték. Nincs egyetlen körülhatárolható eredet, bár sokat kutatják megszállottan több száz éve. Azt viszont tudjuk, hogy 1732-től vizsgálják orvosi és tudományos szempontból is a kérdést. 1755-től be is tiltják a vámpírizmussal kapcsolatos mindennemű dolgot, és 1786-ban porolják le hivatalosan a témát. Korábban vérivóknak, vérivó vagy emberevő démonoknak, szellemeknek, boszorkányoknak, lidérceknek, stb. nevezték őket. Formájuk besorolástól tekintve lehetett többféle is, és alakváltoztató képességük is bonyolítja a dolgot.
A démonikus vérszívók, hasonlóan a lidércekhez, alakváltókhoz alapvetően nem emberi formájúak. (ld.: démon, lidérc, alakváltó)
A szellemek és boszorkányok, akikhez vérivást kötnek, már szinte kivétel nélkül humanoid formájúak, vagy általánosságban mondhatjuk, hogy főként emberi alakban vannak (elsődleges forma), de szinte kivétel nélkül tudnak alakot váltani.
Az állati vámpírizmus tekintetében is homály fedi a történelem majdnem egészét, noha utalások találhatók több ezer éves leleteken is. Tény azonban, hogy a Vámpírnak nevezett denevérfaj ártalmatlan, mert nem fogyaszt vért, ellentétben apró testvérével, a Vérszopó denevérrel, ami kifejezetten vérrel való táplálkozásra specializálódott. Mivel azonban élőhelye, előfordulási helye, valamint az írott történelmi anyagok összevetése jelentősen lekorlátozza az ezek által kelthetett hiedelemvilágot, így az a legvalószínűbb, hogy egymástól függetlenül alakult ki, vagyis egynél több, egymástól független bölcső lehet a nagy egész forrása. A ragadozó ösztönű állatok bevonása a vámpír-mitológiába érthető, hiszen bárki láthatott vért nyalogató macskát, kutyát, oroszlánt, vagy más fenevadat. Annál érdekesebb azonban, hogy hogyan vonhattak be olyan állatokat, mint a ló, a tehén, és más, alapvetően növényevő állatok. A legvalószínűbb, hogy onnan eredhet, hogy ezek az állatok élve szülőkként, tisztára nyalják véres utódaikat, és elfogyasztják a magzatburkot, valamint a placentát is. Ma már tudjuk, hogy ez teljesen normális folyamat, így biztosítja az anyaállat a borja szagtalanságát a ragadozókkal szemben, az elfogyasztott burok és placenta segít az anyaállat terhesség és szülés miatt fellépő fehérjeszükségletének kielégítésében, sok esetben pedig az elfogyasztott placenta anyagai indítják be, vagy fokozzák a tejtermelést. Ugyanígy bizonytalan, hogy miért fogyasztják el néha a halva született, vagy esetenként az élő utódaikat is, és hogy az utódok miért ölik meg és fogyasztják el gyengébb társaikat, vagy anyjuk miért eteti meg velük ezeket. Itt is csak találgatni lehet: rivalizálás, fehérjeszükséglet, esetleg tudja az anyaállat, hogy életképtelen a még élő utód, vagy tudja, hogy nem tudná megfelelően táplálni. A válasz sokféle lehet, és nem kizárólagos.
Nem hálás feladat olyan témát boncolgatni, amiben elnevezések és skatulyák, nézőpontok közötti különbségekről van szó, de ez mit sem változtat a tényen, hogy a vámpírizmus majdnem minden kultúrában jelen van. És ha más alapelveket vallunk is, attól még ugyanazon ismeretlent próbáljuk jobban megérteni, próbáljuk magunkat felvértezni ellene. Azonban az igazság az, hogy ahogyan az átlagos emberi kultúra változik, fejlődik, átalakul, úgy a vámpírok és más képzelt, vagy valós lények világa is párhuzamosan ugyanezt teszi. Ezt lehet egyfajta evolúciónak is tekinteni.
A vámpír, a vérszívó, a vérivó lény motívuma azonban olyan eleme az emberiség mondáinak, hogy a földön élő valamennyi nép kultúrájában megtalálható, kivétel nélkül. Valamiképpen mind a dél-amerikai indiánokban mind a szibériai pusztaságok lakóiban (és folytathatnánk a sort) felmerült az emberből élő, táplálkozó és mégis; maga is közel emberi lény alakja. Ennek oka lehet egyrészt Jung magyarázata, miszerint ez az emberiség kollektív tudattalanjából származó kép, vagy azonosíthatjuk őket a porfíria és pellagra nevű betegségek vámpírikus jegyeket mutató tünetcsoportjával is.
A vámpír alakja erősen összekötődik a vér motívumával, tekintve, hogy a vámpír (már) halott és fél-létének fenntartásához vérre, ergo életre van szüksége az életben maradáshoz. A kereszténység felbukkanásával a vámpír alakja még szorosabban összekötődött az ördöggel és a gonosszal és a népi motívumokba bekerült elűzésének keresztényi jellege is.
Vámpírizmussal részben vagy egészben a Bibliában is találkozhatunk. Ebből is merítették azt az ötletet, hogy az első vámpír Káin volt, Ádám ésÉva elsőszülött fia. Miután Káin megölte öccsét, Ábelt, Isten örök kárhozatra ítélte. Káin megkóstolta öccse vérét, ezért csak véren élt, így vált vámpírrá.[1]
Ez már a kiszínezett változata annak, hogy a Bibliában (mint más vallások írásos emlékeiben is) ténylegesen megjelenik több helyen is a vér elfogyasztásának motívuma, azonban a Biblia és a hozzá hasonlók sokféleképpen értelmezhetőek.
Az (európai) népi kultúrában a vámpír (szláv kifejezés; jelentése vérivó) rendszerint egy újra feléledt emberi holttest, ami emberi vagy állatvéren él, és sok esetben természetfeletti erőkkel rendelkezik, mint az emberfeletti erő és gyorsaság, állatok fölötti hatalom, vagy alakváltás. Néhány kultúrában nem-emberi vámpírok (pókok, kutyák, démonok vagy akár növények) is szerepelnek, de a vámpirizmus leggyakrabban emberekre korlátozódik.
A vámpírok gyakori szereplők a horror- és fantasy- irodalomban és filmekben.
A néprajzban és a pszichológiában arra utal, amikor valaki emberi vagy állati vért iszik. Az a tény, hogy rendszerint a nyakon keresztül, ahol a legkönnyebb a hozzáférés a fő artériákhoz, azt is takarhatja, hogy ez egyfajta szexuális aktus, hiszen a nyak a legtöbb ember számára erogén zóna. Emellett logikus is, hiszen ez a test egyik legkönnyebben hozzáférhető része, (ahol nagyobb ér/artéria található) tekintve, hogy többnyire fedetlen. Bizonyos területeken az emberek hitték, hogy természetfeletti hatalomra tehet szert, aki más vérét megissza. Ebben az értelemben a vámpírizmus tekinthető a kannibalizmus egyik formájának.
A vámpír fogalmi köre azonban nem szűkíthető le csak vérivásra.
Létezik energia-vámpírizmus is, amikor az energiacsere (lényegében a társadalmi érintkezés) révén az érintkezés egy vagy több résztvevőjét "energetikai károsodás" éri. Az "igazi" energia vámpír egy eredendően lényegesen gyengébb ember. Mivel energiahiányban szenved, abban reménykedik, hogy az adott emberrel/emberekkel való energiakapcsolat oldja meg energiahiányát. Tudományosan alátámasztott tény, hogy az emberi testnek energia-mezője (aura) van. Ez lehet a test melege (bio mezőjének infravörös tartománya). Továbbá a testben léteznek úgynevezett energiapályák (meridiánok), amiknek az elektromos paraméterei különböző műszerekkel kimutathatóak (kardiogram/szívelektromosság mérő; enkefalogram/agyi elektromosság mérő), valamint ezen felül van egy mágneses tér is, amely a bio mező (aura) egyik alkotó eleme. Mindenkinek van saját biomezője. Az aura az egyfajta biomező, amelyet akár a test energetikai "ruhájának" is lehetne nevezni. Az aura szerkezete nem egynemű, hanem több rétegből áll. Ez a bioenergia tiszta energia, az életenergia, más néven, vitalitásenergia.
Az emberek közötti érintkezés bármilyen formája alapvetően nem csak információk, hanem különféle mértékben és módokon energiák cseréje is, amelynek nagy része tudományos alátámasztható. Mivel a társadalmi érintkezés során folyamatos és kölcsönös az energia-csere, ezért mindenki kicsit energia-vámpírnak mondható. Azonban ténylegesen energia-vámpírnak csak azokat nevezzük, akik részben vagy egészben képtelenek saját energiát előállítani, ezért akarva/akaratlanul megterhelő, káros mennyiségben vonják el környezetüktől azt.
A „szakértők” szerint kétféle típusa van az energia-vámpíroknak: aktív és passzív, "napos" és "holdas" típusoknak nevezik őket. Az aktív, a napos folyamatosan vitát, veszekedést provokál; a passzív, a holdas folyamatosan panaszkodik, lerázhatatlanul ontja a kellemetlen negatív érzéseket "áldozataiba", miközben helyüket annak pozitív energiáival tölti fel.
A klasszikus variáció szerint a vámpírok sírjukból kikelt holtak, bőrük sápadt, nagy szemfogaik vannak, sok esetben csúnya, gyakorlatilag gondolkozni képtelen, járkáló élőhalottak (zombik), de többségében földöntúli szépséggel, csáberővel felruházott emberszerű alakok. Olyan éjszakai lények, akik nem mehetnek ki a fényre, az éjszaka leple alatt tevékenykednek, és vagy csak úgy mehetnek be egy házban, ha bekopognak és behívják őket (ld.: a Görög mitológiában), vagy a különleges képességeikkel képesek akárhová bejutni, bár megszentelt földre (templomok, kápolnák) többnyire nem. Koporsókban alszanak, félnek a napfénytől, a feszülettől, fokhagymától és a szentelt víztől, legyőzésükhöz karót kell döfni a szívükbe, le kell vágni a fejüket és el kell égetni őket. Kilétükkel többnyire tisztában van a környezetük, de rettegnek tőlük, ezért tehetetlenül tűrik jelenlétüket. Ilyen történetekben általában valamilyen vidéki kastélyban élő, halhatatlan (hiszen már egyszer meghaltak) várurakról van szó (ld.: Nosferatu; Vlad Tepes/Drakula-históriakör; Báthory-legenda), akik képesek befolyásolni mások akaratát, hipnotizálni az embereket, ha úgy tetszik. Általában emberfeletti képességeik vannak: erő, alakváltás, köddé válás, repülés, az állatok és más lények feletti uralom. Áldozatuk a harapásuktól többnyire maga is vámpírrá válik, kikelve sírjából, ahova azért temetik, mert előbb belehal a harapásba. Néhol ehhez előbb teljesen ki kell szívniuk áldozatuk vérét, és megint máshol inniuk kell a vámpír véréből is. Van, hogy áldozatukat egy-egy vérszívás alkalmával nem ölik meg, hanem visszajárnak hozzá egyfajta síron túli szeretőként.
A modern elképzelések eltéréseket mutatnak részben vagy egészben. Itt már a vámpír nem mindig sírjából kikelt holt, és nem alszik koporsóban, hanem megjelenik a vámpír, mint önálló faj ötlete (ld.: Vámpír: A Maszkabál könyvek). Vannak olyan vámpírok, akik képesek a fényben járni, és akik ellen mit sem ér a szentelt víz, a templom vagy a feszület (ld.: Anne Rice: Interjú a Vámpírral; Blade/Penge című amerikai filmtrilógia,Twilight könyvek).
A szó összetett alakjai a vámpírfog, vámpírajak, vámpírtermészet. Mind a vámpírok képességeivel, kinézetével, természetével vannak összefüggésben. A szó szinonimái a vérszopó, vérszívó, éji lidérc. A lidérc főleg a magyar vonatkozásokban lesz érdekes.
A vámpirológia egy különleges új műszó, ami egy csakis a vámpírokkal foglalkozó tudományágat jelöl. Divatba csakis Bram Stoker 1897-ben megjelent Drakulája után jött. A vámpírizmus szó vámpírokkal kapcsolatos tevékenységet jelöl. Vámpirizálni annyit tesz, mint vámpírrá tenni.
A legtöbb könyvben, filmben, fantasy-ban a vámpírok (kizárólagos) tápláléka a(z emberi) vér, mely szükséges az életben maradásukhoz. Rend szerint a nyakon keresztül szívják ki, de történhet csuklón vagy más testtájékon keresztül is. Ezen történetek szerint a vámpírok számára a vér maga az élet. Ha bizonyos időn belül nem jutnak elegendő vérhez,legyengülnek és vagy meghalnak, vagy torpornak is nevezett mélyálomba süllyednek. Ha egy vámpír vért szívott, egyes szemszög alapján két árulkodó kis sebhely marad utána, főleg az újabb nézetek szerint azonban ha a vámpír megnyalja a sebet, akkor az nyomtalanul begyógyul.
Az a téves elképzelés, miszerint a vámpír szó és kifejezés magyar eredetű, valamint hogy a vámpír része a magyar hiedelemvilágnak, alapvetően Vlad Tepes erdélyi várúr, a Drakula-történetek ihletőjének, valamint Lugosi Béla filmszínész 1931-es Drakula című filmben nyújtott világhírű alakításának köszönhető. Valójában a magyar hiedelemvilágnak csak újabban képezi részét a vámpír-mítosz. Ezt támasztja alá a két kiváló néprajzkutató, Szendrey Zsigmond és fia, Szendrely Ákos Magyar néphit és népszokás lexikon című, kéziratban fennmaradt munkája, mely a második világháború végéig feltárt anyag összefoglalása. Eszerint a magyar néphitben a sírból csak a dolgavégezetlen elhunyt jár vissza, őt hazajáró, bolygó, bujdosó, kísértő léleknek nevezik. Az ilyen lélek a vámpír-babonával ellentétben nem issza az élők vérét, általában csak zajt csap, és szokás szentelt vízzel, imával és különféle prsktikákkal megbékéltetni, elűzni. A magyar hiedelemvilág egyetlen vámpíri jegyeket mutató eleme a segítőszellemként, lidércként, lúdvércként és még sok más néven illetett alak, akit Hódmezővásárhelyen és környékén a szolgálataiért cserébe a gazdájának a saját vérével kell itatnia. Abban azonban minden vidéken egyetértés volt: akinek "piritusa"/lidérce van, az az ördöggel cimborál, vagyis eladta a lelkét az ördögnek. A magyar hiedelemvilág a határokon keresztül vette át a vámpírokról szóló mítoszokat az 1700-as évek vége, az 1800-as évek elején és csak jóval később, az 1900-as évek közepe-vége táján olvasztotta be saját babonái közé.
A vámpír szó szláv eredetű, hogy pontosak legyünk szerbhorvát. Ez a szó az upir. Bár egyes források szerint e szó a görög netopir-ből származik, más források pedig a török uber, azaz boszorkány szóból származtatják. (Látható, hogy a szó eredete máig nem tisztázott teljesen a szakirodalomban.) Az upir szó elterjedt a szláv nyelvekben, így lett a bolgár váper, lepir, a cseh upír a lengyel upior és a kárpát-ukrán opiri, upiri.
A román nyelvű vámpírszavak nem tartalmazzák az upir szótőt: strigoi, moroi, priculici, naluca, duh, aratere, stafie. A strigoi éji urat, éjurat jelentErdélyben, s mint olyan ez felel meg legjobban a vámpírnak. A moroi Magyarországon is elterjedt, mint mora/nora bár ezt inkább szlovákszomszédainktól vettük át. A nora a magyar néphit egyetlen vámpírszerű lénye. „Nyomó” démon, amely az emberek mellét szopja éjszaka, halott emberből lett; olykor kereszteletlenül meghalt vagy halva született csecsemőből, de nem igazi vámpír, azaz nem sírjából kikelő holttest. Kapcsolatai – mint Barna Gábor (1981) összefoglalta – a közép-európai szláv népcsoportok fent említett mora alakjai, valamint a szerbhorvátvámpír felé mutatnak.
Az upir először 1047-ben tűnik fel először egy iratban, mely úgy hivatkozik egy orosz hercegre, mint "Upir Lichy", azaz gonosz vámpír. A szó ezután elterjedt a nyugati nyelvekben, mint vampyr, vampire, wampyr. A módosulás valószínűleg a szó elejének furcsa ejtéséből ered. A vámpír szó elterjedése nyugaton 1725-1734-re tehető oka, hogy 1725-től, illetve 1732-től kezdve Európa tudományos világa a magyarországi – helyesebben szerb határőrvidéki – vámpíresetek hatása alatt állott. (A gradiska-kisolovai “Plogojovitz”-eset ahol is 1725-ben egy vámpír több embert megölt és megkínzott, a másik esetben, 1732-ben, pedig 22 vámpírt állítottak elő). Ugyanebben az évben heves nemzetközi tudományos vita bontakozott ki az – elsősorban német – orvosok között a vámpírizmussal kapcsolatos eseményekről, jelenségekről. Ennek az eseménynek hatása, valószínűleg, a vámpír szó elterjedése a nyugati nyelvekben. A magyar nyelvbe pedig pont, hogy német közvetítéssel került át. Magyarországon a 18. században több vámpírpert is tartottak, amik nagy port vertek fel a nyugati közéletben. 1748-ban megjelenik az első modern vámpírköltemény Der Vampir címmel.
Az első magyar nyelvemlék a vámpírokról 1794-ből miszerint: „Vampierok…az eleven embereknek véreket szopták” (NytudÉrt. 71. sz. 83). Bár Tessedik Sámuel írja a vámpírokról már 1786-ban: "Régen úgy tartották, hogy a sírbul fel-fel támadtak és az eleven embereknek véreket szopták." 1799-ben már, mint Vampir, Vámpir (Fábián J.: Term. Hist. 408: Nsz.) szerepel. Jókai használta a szót 1872-ben, a mai alakjában, mint vámpír. A vamp kifejezés először 1882-ben tűnik föl „démoni nő; vamp” (Tóth L.: Méhek 82: Nsz).
Az első modern kori vámpírtörténetet Byron orvosa, John William Polidori írta 1816-ban egy baráti költői versenyen (ugyanerre a versenyre készültMary Shelley Frankenstein című regénye). A regényben szereplő kalandor vámpírt Byronról mintázta.
Mára a vámpír szó összekapcsolódott a szexualitással, az emberben megbúvó állattal, a 19. század vadromantikájával, és a titokzatossággal. Aszerepjátékok és gótikus-fantasy filmek folyományaként a szónak valódi szubkultúrája alakult ki, ahol is „vámpíros” a hosszú fekete bőrkabát, a titokzatos viselkedés, a vadság, és az agresszió is. Ezekben a szubkultúrákban a vámpírokkal kapcsolatos hiedelmek legtöbbje tovább él, gyakori szabályok, hogy a vámpírokat megöli a napfény, nappal alszanak és nem léphetnek be hívatlanul halandó otthonába; a vámpírok mindig rendkívül szépek, és élethosszuk végtelen, vagy többszöröse az emberi élettartamnak.
A vámpír szónak sosem múló divatja keletkezett Európában elterjedése után és ez a divat egyre inkább csak terjeszkedik. A vámpírregények népszerűnek számítanak a távol-keleti lektűrirodalomban is.
Noha rengeteg vámpír-történet létezik és számos újabb mű jelenik minden évben, az alábbi felsorolás a teljesség igénye nélkül készült, kiemelve a legmarkánsabb filmeket, regényeket, a lehető legjobban igyekezve bemutatni a téma széleskörűségét:
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612948690, 06308944199,
szervizkozpont.hupont.hu
6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
8. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
9. Netes Sportklubb és Szegedi Rögbisek élete
► Online és Valós Szegedi rögbi csapat
szegedierospaprikak.hupont.hu
10. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Sangreal Boxers: the reality of perfectism
sangreal.hupont.hu
12. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
13. Védett Föld
► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)
vedettfold.hupont.hu
14. utazás buszjárat Horvátország Split Trogir Zadar Omis Vir Sziget Korfu
► Szeged Zadar Trogir Split Omis, Budapest Kecskemét Zadar Vir Sziget Trogir Split Omis utazás busz buszjárat személyszállítás nyaralás Horvátország. #Splitbusz Békéscsaba Orosháza Szeged Korfu busszal Görögország splitbusz@gmail.com
horvatba-utazas.hupont.hu
15. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
16. BABAGYŰJTEMÉNY
► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection
babagyujtemeny.hupont.hu
17. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
18. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
19. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
20. Gyertek a dalmushonlapja.hupont.hu-ra (De gyorsan)
► gyertek most:)) mindent megtaláltok:D
dalmushonlapja.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
22. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
23. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
25. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
26. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság
► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.
palotasbt.hupont.hu
27. Lányok oldala
► Ezen az oldalon találhatsz mindent ami szükséges vagyis rengeteg mindent :zene.képek,köny,viccek,idézetek.........................................................
girlsvorever.hupont.hu
28. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
29. SZEDD MAGAD SZOB Dunakanyar
► Gyümölcseink: ŐSZIBARACK, SÁRGABARACK, KÖRTE, ALMA, cseresznye, meggy, KAJSZIBARACK. Gyümölcsös a Dunakanyarban SZOBon, BUDAPESTtől 50 km-re Északra.
szeddmagad.hupont.hu
30. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
31. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
32. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
33. World Stars
► Minden amit a tini sztárokról tudni kell
worldstars.hupont.hu
34. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
35. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922
► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.
piroskatrans.hupont.hu
► Lengyel nyelv - online is
lengyeloktatas.hupont.hu
37. Tüskepapa bohóc
► Tüskepapa bohóc épp 100 éve született. Bohócporontyból bohócpapa lett, és akit csak elér, azt jól bebohócozza, hogy csak dől erre-arraaa:-)!
tuskepapa.hupont.hu
38. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
39. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
40. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
41. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik
latomszol.hupont.hu
43. Csajok 4ever
► Szijasztok.Itt találhattok képeket,akkor idézeteket,meg mindenfélét.Köszi hogy erre néztél.:)
wwwtamioldala.hupont.hu
44. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock V., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Ha egyszer eljön az idő, és távoznunk kell e földi zarándokútról a Mennyország, vagy a Pokol felé, mit viszünk magunkkal? Érzéseinket? Emlékeinket? Mi marad ott lelkünk mélyén belőlünk? S vajon nem ezektől lesz a Mennyek új Éden, és a Kárhozat pokol?
solverus-versek-v.hupont.hu
45. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
46. Pécsi chihuahua kennel-Mecseki Apróka
► Ez az oldal a chihuahua-ról szól.Történet, standard, tartás, ápolás, tenyésztés, tenyésztők itthon és külföldön, egészség-betegség, tévhitek, színek, genetika, eladás, jogi vonatkozás.
chihuahua.hupont.hu
► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD
olvaso-oldal.hupont.hu
48. Magyar-Izraeli Baráti Társaságok és Körök Országos Szövetsége
► Izrael állam és népe kulturális, művészeti, történelmi, gazdasági értékeinek, hagyományainak bemutatása, megismertetése Magyarország egész területén, illetve a magyar nép értékei bemutatkozásának elősegítése Izraelben
izraelbarat.hupont.hu
49. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
50. Biztonsági autósgyerekülés és etetőszék huzat készítése
► Gyerekülés és etetőszék huzatok.Maxi-cosi,Römer ,Concord,jané... Továbbá eladó komplett ülések és gyermek felszerelések...
gyerekuleshuzatkeszite.hupont.hu
51. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek
► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!
minden-ami-szorakozas.hupont.hu
52. Kinder tojás játék gyűjtemény
► Kinder gyűjtemény / Kinder toy collection / Kinder surprise collection
kindercollection.hupont.hu
53. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170
► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül!
elszivo.hupont.hu
54. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
► Tisztelt látogató új honlapunk elkészült 2023.05.31.-től ezt az oldalt nem frisítjük. Köszönyjük a megértést.Keresenek itt! https://fakertijatek.hu
kertijatek.hupont.hu
56. ♥¢ιฤ∂ч σℓ∂คℓค♥
► •♦♥ látom a szemedben,hogy idebújnál hozzám lépj bátran közelebb nekem nem kell sorszám ♥♦•
cindybaba.hupont.hu
57. Csak foci
► Az egész foci, semmi más
csakfoci.hupont.hu
► Mi is a szerelem?? Tinilányoknak és pasikan jó ötlet randihoz! Vagy éppen a pasiknak csajozos duma!
szerelemm.hupont.hu
► ez az oldal a mcleod lanyai cimu sorozattal foglalkozik
mcleodlanyai.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
61. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén
► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező
rokolyabufe.hupont.hu
62. Vali Néni Kifőzdéje Verőce
► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!
hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu
63. A földrajz
► .
foldrajzkrisz.hupont.hu
64. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, tarsashazkezelo.rr@gmail.com
tarsashazkezelo.hupont.hu
65. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
66. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ
► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!
parkan.hupont.hu
67. PAPÍRÁRUHÁZ KFT - Szolnok belvárosi papírboltja- Rákóczi út 4/a
► Nálunk minden van, vagy minden beszerezhető! Ingyenes parkolás és családias kiszolgálás!
papirnagyker.hupont.hu
68. TESTBESZÉD
► EGÉSZSÉG GYÓGYSZEREK NÉLKÜL
testbeszed.hupont.hu
69. VANESSZA & VALTER & JÁZMIN
► KERESZT GYEREKEIM LÁTHATÓAK.
manok.hupont.hu
70. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
71. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249
► Gázkazán, gázkészülék javítás, karbantartás, csere. Székesfehérváron, Fejér megye teljes területén, illetve Érden és Dunaújvárosban is! www.facebook.com/kazandoki
kazandoki.hupont.hu
72. AHI-TM Tudatos Mozgás Dimenziója Öngyógyítás
► Tudatos Mozgás Dimenziója Tegyünk egészségünkért
ongyogyitasahi.hupont.hu
73. Műanyag nyílászáró, HiSec biztonsági ajtó Miskolcon Óriási kedvezménnyel!
► Hi-Sec Acél biztonsági ajtó már 152.000 Ft-tól, továbbá nyílászárók(MŰANYAG, FA, ALU), télikertek teljeskörű árnyékolástechnikával. Díjtalan felmérés, tanácsadás, árajánlatkészítés. Rövid határidő, szakszerű szerelés helyreállító kőműves munkával.
aluport.hupont.hu
74. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
75. Lady Gaga <3
► Minden, ami Lady Gaga!!
ladygagafever.hupont.hu